AnyaKlikk

“A szülőágyon reggeliztem meg a babámmal a karomban” – szüléstörténet Svájcból

Svájcról mi más is jutna eszünkbe mint a rendezett és kiszámítható életkörülmények. Sok munkavállaló számára kecsegtető hely ez. De vajon milyen itt gyermeket szülni és nevelni? Tényleg olyan távolságtartóak a svájciak mint, ahogyan hírlik? Egy erdélyi anyuka mesélt nekünk. Kamilláék négy évvel ezelőtt költöztek Svájcba, mára egészen jól beilleszkedtek, itt alapítottak családot. Az anyuka azt… Tovább »

34-37. hét: akkor mostantól várakozunk!

Azt mondják, nyolc hónap szélsebességgel elrepül, az utolsó 3-4 hétben azonban csigalassúsággal telik az idő. Nos, ezt tanúsíthatom, pedig még el sem értük a terminust.  Valójában nem mondanám, hogy a terhességem eddigi része alatt csak úgy szaladt volna az idő. Voltak hetek, amikor tűkön ültem, várva, mikor jön már a következő vizsgálat. Ez főként az… Tovább »

“A tükörből nézhettem végig, ahogy megszületik a lányom” – szülés és gyermeknevelés Amerikában

Editet pár éve Chicagóba sodorta a sors amerikai férje mellé, idén év elején pedig megszületett kislányuk, Linda. Az újdonsült anyuka beszámolt az AnyaKlikknek arról, hogy milyen az Egyesült Államokban szülni és gyermeket nevelni. Sorra dőltek meg bennem az amerikai álomról szóló sztereotípiák, ahogy hallgattam őt az éteren keresztül. Gondolatébresztő  és tévhitoszlató beszélgetés következik.   Linda… Tovább »

A második trimeszter

Ahogy a nagykönyvben meg van írva, a 12. hét után a kezdeti terhességi tünetek szépen tovatűntek, és az energiaszintem is visszatért.  A pocakomon még sokáig nemigen látszott, hogy babát várok, így még a 4. hónapban is csodálkoztak az ismerősök, hogy terhes vagyok. Az elején ez persze kicsit zavart, hiszen én már réges-régen tudtam, hogy növekszik… Tovább »

Az első trimeszter

Be kell vallanom, mi már nagyon készültünk a babára. Mondhatni “babaprojektben” voltunk már másfél éve, mire végre pozitív lett egy szépséges februári reggelen az a bizonyos teszt. Sok hullámvölgyön és hullámhegyen voltunk már addigra túl, voltaképpen a meglepetés erejével csapott le ránk a két csík. Pont aznap volt jelenésünk a dokinál, hogy megbeszéljük az első… Tovább »

Vajúdás és szülés: tudod mi vár rád?

“A szülőszobára hozandó csomagban mindenféleképpen legyen benne egy jól mosható papucs,” – világosított fel a szülésznőm a minap – “arra ugyanis kerül majd minden a vajúdás és a szülés alatt.” Nos, nincs mit szépíteni: a szülés a maga csodája ellenére egy nagyon is prózai esemény. Pont mint a szex. Nemrég egy barátnőmmel limonádéztunk, beszélgettünk a terhességről,… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!