AnyaKlikk

Isten áldja a böngészős könyvek feltalálóját!

Van egy könyvsorozat, ami szerintem a legtutibb beruházásunk volt a fiamnál, ha visszatekintek az elmúlt három életévére. (Előre szólok, ez nem egy szponzorált poszt, ez az írás egy homlokomra csapós felfedezés következtében kelt életre, és hátha másnak is segít, ha könyvet keres úgy egyéves kortól a gyerkőcének. Zárójel bezárva). Ha valaki azt mondja, hogy lesz néhány könyv, amit éveken át nyúz a gyermekem, kiröhögöm. Tudom, hogy folyamatosan változik az érdeklődésük, a befogadni kívánt és tudott információ mennyisége, másrészt semmi sem tart örökké, minden elhasználódik egyszer, az sem biztos, hogy a kisebb tesó(k) látnak valamit a nagyobbak kedvenceiből. A böngészők azonban rácáfoltak erre

Évszakokon át böngészünk

Ahogy a fiam elkezdett érdeklődni a könyvek iránt, tudtam, hogy a böngészőkkel fogunk kezdeni, mert egyszer láttam a könyvesboltban, és marhára tetszett, hogy nincs benne szöveg (maximum feliratok), csupán sok-sok kép, és lehet fejből mesélni belőle (ezen a ponton nem akarok senkit elriasztani, aki síkideg a “fejből mese” gondolatától is, mert szerintem az esetek 95%-ában ezek a könyvek nem erre jók, mint utóbb kiderült számomra is). Szóval azt vettem észre, hogy mindig újabb és újabb taggal bővül a Naphegy Kiadó Böngészős sorozata nálunk (a szerzője Rotraut Susanne Berner): vagy mi vettük meg neki, vagy ezeket kértük ajándékba a soron következő szülinap, névnap, húsvét, karácsony alkalmával. Mert ebből van tavaszi, nyári, őszi és téli, de még éjszakai is. Ár-érték arányban is isteni szerintem, antikvár és új viszonylatában 2500-3000 forint körül van egy kötet.

Bőven vannak érveim

Ami nagyon mellettük szól, az az, hogy

  • nagy alakúak,
  • kemény fedelesek, sőt minden lapjuk kemény
  • rendkívül színes,
  • strapabíró,
  • folytatásos a sztori bennük lapról lapra és kötetről kötetre, persze szöveg nélkül
  • a szereplők és történetek tovább alakulnak, bonyolódnak, változnak minden évszakban (a kisbaba megszületik, a szerelmespár összejön, a cicáknak kiscicája lesz stb.).
  • minden évszak ezer árnyalatával, kellékével, hangulatával, ünnepeivel, növény- és állatvilágával, az adott időszakban elvégzendő ház körüli és egyéb tevékenységével ismerhető meg a kiadványokból
  • a könyvek másodállásban remekül használhatók garázsfunkcióban (vagy kuckóépítésre), mivel gerincükkel az ég felé állítva és legyezőszerűen kinyitva a 16 oldalas könyvből sok beállásos garázs varázsolható belőlük, nagyobb jármű is aláfér 😉

Bizton állíthatom, hogy SOHA nem fognak elfogyni belőle a felfedezhető apró részletek! Én legalábbis erre jutottam, mert hiába került elő mondjuk az elmúlt két évben MINDENNAP valamelyik/mindegyik böngésző, a mai napig van újdonság, ami senkinek nem tűnt fel, amiről nem költöttünk mesét, amit nem kérdezett meg a fiam, amit nem tanítottam meg neki én vagy az apja a képeken keresztül.

A nagyobbik fiam még egyéves sem volt, amikor már ezzel kelt és feküdt, tényleg.

Miket lehet játszani velük?

  • A mindennapok szinte összes kelléke, tárgya, ruhadarabja, hobbija, tevékenysége, a leggyakoribb állatok, növények, eszközök megnevezhetők és megtaníthatók a könyvből.
  • Minden kötetben oldalról oldalra követhető szinte minden szereplő, tárgy, kellék, ki lehet választani egyet, végignézni, mi történik vele az adott évszakban.
  • Meg lehet nézni, milyen állatok/növények/közlekedési eszközök vannak egy oldalpáron.
  • Mit éreznek a figurák, mit látunk az arcukon, miért olyan a gesztusuk, viselkedésük a rajzon, amilyen?
  • Kerestessünk meg valami igazán apró részletet a kicsivel: hol látod az elveszett borítékot, hova tette a biciklijét a szereplő, hova bújt a papagáj stb.?
  • Egymás mellé lehet tenni az összes kiadványt, és ugyanazon az oldalon kinyitva megnézni, hogy mondjuk a város főtere hogy változik tavasszal, nyáron, ősszel, télen és éjjel, vagy egy szereplő miként változik a kötetek sorában.
  • Alapvető szabályosságokat, ok-okozati viszonyokat taníthatunk velük (mi fog történni, ha…? típusú kérdések) : van benne balul elsült szemeteléssel kapcsolatos és közlekedési eset, de óvatlanul a párkányon hagyott és lezuhanó cserép is. 
  • Lehet velük színt tanítani és számokat: számolja meg a karácsonyi vásáros forgatagban, hány csillag van a képen! Hány madarat lát a fán a kávézó felett? Hány csiga bújt el a földön? Gyűjtsük össze, hány kék felsős figura van az oldalpáron!
  • Hogy hívják az állatok anya- és apatagjait, no meg a kicsinyeit? (ez némi utánajárást nálunk is kívánt, pedig biológiából elég penge voltam, és a férjem is majdnem állatorvos lett, de pont ez a jó, hogy minket is aktivizált ez a feladat pl.)
  • Adott évszakban mutassuk meg neki a valóságban azokat a dolgokat, amiket a könyvben ábrázolt a szerző! Milyen élőben a pitypang, hogy túrja a kukacot a rigópapa a parkban, hol fészkel a gólya, hogy építünk mi hóembert, milyen az igazi augusztusi tűzijáték, amit a könyvben is látott stb.?
  • Lehet velük tanulni a bal-jobb, fent-lent, alatt-fölött, mellett-mögött stb. párokat.
  • Megtaníthatjuk velük az állatok hangját.
  • Ünnepkörönként elővehetjük az aktuálisat, és átnézhetjük, magyarázhatjuk őket.
  • Összeköthetjük az énekléssel, mondókákkal is: a tematikus történések mellé (pl. tavasz kertészkedős jelenet, karácsonyi készülődés) elénekelhetjük az oda illő gyerekdalokat neki, mondókázhatunk is mellé.

A nagyobbik fiam immár háromévesen, este, lefekvés előtt szigorúan zseblámpával – épp arról beszélgetünk, hogy a denevérek fejjel lefelé lógva alszanak, ehhez megfordította a könyvet, úgy szemlélte őket 🙂

Amúgy szülőként nekem is nagy örömforrás a mai napig ez a pár kötet, és sokszor már nem is kellek hozzá, a fiam nézegeti, silabizálja, magyaráz belőle nekem. Az autóban is hű társunk, míg el nem álmosodik, hosszan képes nézegetni. Hátránya persze olykor a nagy mérete, a táskámba nem csaphatom csak úgy be a többi kötelező kellék mellé, de bizton állíthatom, még sosem bántam meg, hogy a hónom alatt külön cipeltem magunkkal, bárhova.

Naa, kedvet kaptatok a böngészéshez? Mert amúgy nem ők vannak ám csak a piacon, csak keressetek rá, a kisvakondostól a bibliai böngészőig már számtalan hasonló közül válogathat gyermek és szülő!

Ps.: most találtam rá, van ezekhez egy segédlet is, “Böngésszünk együtt ! Játékos feladatgyűjtemény az évszakos Böngésző könyvcsaládhoz” címmel (Horváthné Csapucha Klára, F. Mikonya Hajnalka szerzőtrióval, szintén Naphegy Kiadó). Ha valaki ezzel találkozott, megoszthatja, hogy mi van még, ami nekem nem jutott eszembe ebben a gondolatmenetben, a szerzőknek viszont igen! 

Köszönjük, hogy olvasol minket.

Mondd el nekünk a véleményed lent!

Hogy ne maradj le a legfrissebb posztokról és a mindennapjainkról, kövess minket Facebookon és Instagramon is! 

 

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. hanula.erika@h-bit.hu says:

    Nekünk megvan a kiegészítő könyv is, és hát valami zseniális! 230 oldalon töményen a kérdések, “feladatok”, keresnivalók, mondatkezdetek, amiket be lehet fejezni, csoportosítási ötletek és minden, ami kapcsolatban lehet a böngészőkkel. Nekem nagyon bejött.
    Bocs, tudom, hogy ez nem az a felület, de nem állhatom meg, hogy ne írjam le: SZUPERÜL lehet használni a böngésző könyveket kisgyerekeknél idegen nyelv “tanításra” (azért az idézőjel, mert ez inkább idegen nyelven közös játék, mint klasszikus tanulás), mivel az alapszavak kerülnek el újra és újra.


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!